2024. aug 04.

Néhány újdonság a nyárra a Bonprix márkától

írta: Judit0824
Néhány újdonság a nyárra a Bonprix márkától

Néhány újdonság a nyárra a Bonprix márkától

A nyár abszolút nem tartozik a kedvenc évszakaim közé. Több szempontból sem. Azonban ezt is túl kell élni, a hőséget pedig valahogy elviselni. Az ember ilyenkor nehezen találja az összhangot az öltözködésben. A viselete legyen egyszerű, könnyed lenge anyagú. Valami amiben jól érzi magát, és ami egyszerre komfortos, és kényelmes. Ennek apropójából néhány újdonság is érkezett hozzám.

Én is hasonlóan próbálok öltözködni, valamint törekszem arra is, hogy a már meglévő ruháim közül válogassak. Így alaposan átnéztem a ruhatáram, és rájöttem, hogy valójában nincs is sok mindenre szükségem. Viszont akadt egy-két kiegészítő, ami megtetszett. Mindig egy tematika szerint próbálok vásárolni. Most is így tettem. Így a ruhák, most kicsit háttérbe szorultak, és jöhetnek a kiegészítők.

A színeket tekintve, nem vittem túlzásba. Egyszerű, visszafogottabb darabok kerültek a kosaramba. Világosak, mondhatnám azt is, hogy nyárias színek. A szállítás ismét nagyon gyors volt. A méretek megfeleltek a táblázatnak, így visszaküldenem sem kellett semmit.

Néhány újdonság a nyárra:

PAPUCS

Könnyed egyszerű darab. A színe világos homokszín. Egy aranyszínű csat díszíti. A talpa lapos. A papucs eleje zárt amely számomra komfortosabb. Leginkább nadrágokhoz, és hosszú szoknyához tudom elképzelni. Elegáns és mutatós kis darab. Anyagát tekintve bársonyos hatású. A termék több színben is elérhető.

Cikkszám96661695

Ára: 6999 Ft

NAPSZEMÜVEG

Elegáns napszemüveg pompás stílusban. Stílusos aranyszínű kivitelezésben. Fénylő részletekkel a szárakon és barna üvegekkel. A színe miatt, mindenhez passzol. Egy jó napszemüveg öltöztet, minden évszakban ideális. Tehát nagyon jól kihasználható, és beépíthető az outfitbe.

Cikkszám92635981

Ára: 2199 Ft

SZALMA TÁSKA LEVEHETŐ PÁNTTAL

Szalma táska nyárias megjelenésben. Ez a táska akár a vállon, akár a kézben is hordható, hiszen a pántja levehető. Naturisztikus színű, melynek a belseje jó nagy. Így kiváló strandra, vagy hosszabb utakra is akár. A nyaralás során rendkívül hasznos lehet. A belsejében, egy cipzáros rész található.

Cikkszám95422781

Ára: 6799 Ft

 

Ezeket a termékeket választottam, és nagyon elégedett vagyok velük. Jól kombinálhatóak, és egy szettben is elférnek. A színük is ezt sugallja, hiszen visszafogott nude árnyalatokról van szó. Ezek a darabok jó nyárias vibeot közvetítenek, még így is, hogy ez az évszak nem éppen a kedvencem.

Ti milyen darabokat szerettek nyáron hordani? Van valamilyen kedvenc kiegészítőtök?

 

Szöveg: Jakó Judit

Képek A szerző tulajdonát képezik.

#Reklám

Szólj hozzá